Helló Édes! Kérsz egy krémest?

Most, hogy kisütött a nap, nekiiramodtunk, és az első tavaszi hétvégén lementünk a Balatonra.
Nem voltak nagy elvárásaink.
Inspirálódni szerettünk volna és keresni valami tuti helyet, ahol megebédelhetünk, és egy frankó édes sütit betolhatunk.

Hát nehezebb falatnak tűnt mint gondoltuk.
És itt az írásom, egy kereszteződéshez érkezett. Az alap koncepció az volt, hogy leírom, milyen jót pizzáztunk, sütiztünk, etettük a kacsákat és mennyire sütött a nap. Így is indultunk neki, annyi különbséggel, hogy alig találtunk éttermet ami nyitva lett volna. A cukrászda már évek óta bejáratott hely nálunk, így azzal nem volt hiba és kacsák is voltak, de emberek, na azok sehol.

Azon aggódtam némán a kocsiban miközben vezettem, hogy hol fogunk egy csendes partszakaszt találni, hogy ne kelljen tömegben falatoznunk az elviteles pizzánkat.

Na ugorjunk egy kicsit vissza.
Annyi szent, hogy szinte alig volt nyitva valami. De miért is lett volna, hiszen szigorú korlátozások vannak. Nincs szezon. De hangsúlyozom, ami a legborzasztóbb, alig lézengett egy két ember. És nem értettem, hogy miért. Jó idő volt, talán az első igazán szép napos hétvége. Csodálatos a Balaton. Minden adott arra, hogy egy felejthetetlent kiránduljon a család.
Aztán persze jó civilizált ember módjára felcsaptam a telefonomat, és megértettem mindent.

A hétfőn bevezetésre kerülő „óriási” korlátozások miatt, mindenki gyorsan elszaladt a boltba, hogy megvegy magának az eddig nélkülözött kanapét, LED tévét, és még oly sok mindent, miért képesek órákig sorban állni, dugóban ülni és még ki tudja mi mindent megtenni, mert jelen állapot szerint két hétig nem tehetik ezt meg.

És itt jön a csavar. Miért is legyen nyitva bárki is a Balatonon? Miért is küzdjön bármelyik gasztro betyár azért, hogy kiszolgáljon minket, amikor a jelenlegi „elkeseredett” helyzetünkön mi csak rontunk, nem hogy örülnénk annak ami van. Megértem persze, hogy egyszerűbb Budaörsig kiautózni, mint mondjuk a Velencei – tóig, vagy bemenni valamelyik „menő” plázába.

Na de akkor ne hangoztassuk már a fórumokon, hogy nincs nyitva semmi. Persze megértem én azt is, hogy a mai helyzetben nem olyan egyszerű. Nem egyszerű senkinek. De akkor amiben most „élünk”, amilyen lehetőségeink vannak, használjuk már ki azokat.
Rendeljünk elvitelre. Vigyük el magunkkal. Támogassuk a küzdő és minket kiszolgáló, erejük felett teljesítő vállalkozókat. Csak így lehet.

Persze a pizza, amit Révfülöpön találtunk kiváló volt. Balatonakali Fék cukrászdájában még sose csalódtunk, és a Zánka Lídia borház borait is kedveljük. Nincs hiba.
És mielőtt megköveznétek minket, mi is várjuk a nagy nyitást. Csak elég a siránkozásból, és éljünk azokkal a lehetőségekkel, azokkal a szűk lehetőségekkel amik vannak.

Ezért úgy döntöttünk, hogy mi igen is segítjük és támogatjuk azokat, akik küzdenek. Nagy hírverést szerettünk volna csapni annak, hogy a mai nappal elindul a weboldalunk, amit ajánlunk mindenkinek szeretettel, de a tegnapi „sokkot” követően, azon helyek bemutatására fogjuk fordítani az energiánkat, akik nyitva vannak.
Keressetek bemutatóinkat most már a weboldalunkon, ahol heti friss tartalmakkal mutatjuk be nektek a főzés úttörőit, azokat a vendéglátó egységeket, akik igen is megérdemlik, hogy betérjünk hozzájuk. Mert nyitva vannak. És bár csak elvitelre, de kiszolgálnak minket. Alázattal.

Kitartás és respect!🙏🏼

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük