Elvonulva Magyarországon.

Előző cikkünkkel elindítottunk egy sorozatot, ahol sorra vesszük Magyarország nem mindennapi helyeit. A mostani írásunkat ajánljuk mindenkinek, de aki egy kicsit is elkezdett befelé fordulni, vagy már ezen az úton jár egy ideje, akkor a következő elvonuló helyek kötelező “tananyag” az életében.

Szombat reggel van. A reluxák között finoman beszűrődő napfényre lassan kinyitod a szemed, és léhán nyújtózol egyet az ágyban. A hideg oldalára fordítod párnád, és adsz még magadnak egy kis szundi-időt, hiszen reggel 7 óra van. Ekkor azonban szomszédjaid szinte mintha összebeszéltek volna, szinkronban belekezdenek a hétvégi teendőkbe: készülődés Petike vasárnapi hegedűkoncertjére, lakásfelújítás, Blöki betanítása az „Ül!” parancsra, egy kis flexelés és még sorolhatnánk a legkevésbé sem kívánatos ébresztőket. Átfut az agyadon, milyen jó lenne valahova elszökni, úgy igazán elmélkedni az élet nagy dolgain, csendben, egy kicsit lemenni alfába, egy olyan helyen, ahol csak idilli tücsökciripelést és apró patakok lágy vizének csordogálását hallod.

Magyarország egy igazi Jolly-Joker ha kirándulóhelyekről van szó, de mi a helyzet akkor, ha te inkább most egy spirituális utazásra vágysz? Nyugiiii, nem kell Tibetig utaznod egy kiadós lelki feltöltődésért, jöjjön néhány hazai hely, ahonnan élményekben, csíben és energiában gazdagon fogsz hazatérni.

India egy kis magyar faluban – Béke Sztúpa Zalaszántón

A Balaton-felvidéken található különleges helyek listája végeláthatatlan, így nem meglepő, hogy itt még egy kis Indiát is felfedezhetünk. A buddhista épületet az Emberi Jogok parkjában találjátok meg, 316 méteres magasságával biztosan nem fogja elkerülni a figyelmeteket. Méretén kívül azonban különleges formája, díszítőelemei, és kör alakú lépcsőzete is könnyen magára vonja az erre tévedők figyelmét. Érdemes azonban a “küszöbön” is átlépni. A szentéjen belül, egy 24 méteres életfát, egy eredeti Buddha-ereklyét, és a vallás számos tanítását is elhelyezték, ezzel emelve az amúgy “csak” beton objektum rezgését. Ha már arra jártok, jobb-kézre véve a három gyűrűből álló épület folyosóin sétáljatok végig, és a legfelső szintjén elhelyezett imamalmokat végigsimítva és ismételgessétek szívetek vágyát, figyelve arra, hogy azzal másnak ne ártsatok. Csak jót ér kívánni. Ha szeretnétek kipróbálni egy buddhista rituálét, egy mellette álló épületben, buddhista szertartásokat is tartanak.

Stuppa, számunkra az elvonulás csúcspontja. KÖTELEZŐ MEGLÁTOGATNI!

Ha zarándokút-szakasz, akkor Dabas

A Szent-Jakab sétány a Magyar Zarándokút része, azonban ezt a kifejezést hallva nem kell megijednünk, hiszen egy összesen 1,5-2 kilométer hosszú tanösvényként is szolgáló szakaszról van szó. Különlegessége, hogy a mocsaras térségben az egész út facölöpökre épül, s végén egy kétemeletes szintén fából készült kilátóval büszkélkedik. A zarándokúton kívül a Sári-Csatorna környéke eleve egy kiváló kirándulóhely, ahol alkalomadtán még piknikezni, sütögetni is lehet – csak a szúnyogriasztó sprayt ne felejtsétek otthon.

Szent Mihály-domb és Kápolna, Vonyarcvashegy

Ne izgulj, a mi bicskánk is beletört amikor először ki akartuk mondani. Ha ezt az aprócska nyelvi akadályt sikerült leküzdeni, akkor mindenképpen érdemes ellátogatni a legendák övezte, békés és gyönyörű kápolnához. Kalandunk egy felfelé emelkedő úton kezdődik – ha nem vagyunk profik a görkorcsolyával menetiránnyal hátrafelé szlalomozással, akkor inkább kerék nélkül fussunk neki az útnak – amelyet végig vezet 40 kicsi emlékhely. Ezek arról a negyven halászról emlékeznek meg, akik a monda szerint egy balatoni viharból menekülve építették meg a kápolnát. Ha feljutunk a hegyre, teljes panoráma nyílik elénk a Keszthelyi-hegységre és a Balatonra. A helység biztosan bír némi varázserővel, hiszen olyan költőinket ihletett meg, mint Kosztolányi Dezső vagy Kisfaludy Sándor. Aki katolikus zarándokhelyet keres, annak kihagyhatatlan, és a hely szelleme már a domb alján átjárja az odalátogatót, és még a kevésbé “hívőket” is elcsendesíti a hely szellemisége.

Máriahalom, egy csipetnyi éden

Az aprócska község tökéletes választás egy igazi magunkba fordulós elvonulásra. Többek között egy vendégház gondoskodik ennek lehetőségéről, ahol egyéni és csoportos órákon is lehetőség van részt venni. Ide érkezve érdemes megtekintenünk a Biofalut is, ami nem a vegyszermentes ubokráról vagy házi készítésű mandulatejről kapta a nevét, hanem a mesebeli kunyhókhoz hasonló, természetközeli épületekről, kis patakról, és az ezeket közre záró apró települések együtteséről.  Az ide látogatók gyakran „földi paradicsomként” is emlegetik Máriahalom kis közösségét.

Ha ráunsz a sima tájra… vár a Kőtenger!

Szentbékkállán egy tökéletesen harmonikus kis kirándulóhelyet találhatunk, ami különösen a lemenő nap fényében, aranysárga színében pompázva elragadó. Mint már említettük, a Balaton-felvidék számos csodát rejt, azonban a Kőtenger különleges atmoszférája kivételesen magával ragadó. Érdekessége, hogy egy kisebb ház formájú, óriási ingókövet találhatunk itt, amit még meg is mozgathatunk. Tökéletes kirándulóhely, ugyan akkor a geológiai kincsnek sokan különleges erőket is tulajdonítanak. Egy kellemes sétát tehetünk a Theodora-Kékkő tanösvényen, ahol jól érezheti magát papa-mama és a gyerekek, és a sétameditácó tökéletes helyszíne lehet.

Persze, nem csak az általunk felsorolt helyek adhatják meg azt a csendet, amit kerestek. Persze mindenkinek más és más úticél adhatja meg azt, amit keres, még az is lehet, hogy otthon a család meleg biztosítja a békéjének a szigetét. Nem is szaporítanám a szót a tovább.

Legyen csodálatos napotok!