Szent György -hegy Hajnalig – 1 igazi kult feszt, Balaton panorámával
Sokat vártam rá, de idén végre sikerült eljutnom a Szent György-hegy Hajnalig eseményre. Egy este a borokkal, a Balatonnal, jó emberekkel.
Több éve tervezem, hogy ellátogatok a Balaton -felvidék egyik ékkövén megtartott eseményre, amely idén ötödik alkalommal vonzotta a látogatókat, mint muslincát a… . Ez idén se volt másképp, és aki tiszteltét tette e nemes rendezvényen, az egy percig nem csalódott. 17 pince nyitotta ki a kapuit, és jobbnál jobb programokkal várta az ország egész területéről odalátogató borkedvelőket.
Számos fesztiválon, gasztro-eseményen volt szerencsém megjelenni az idei évben, de ez eddig mindent vitt, és elég magasra rakta a lécet. Félreértés ne essék. Több borvidék kínál jobbnál jobb borokat és otthont biztosít hangulatos eseményeknek. De itt az utolsó fűszálnak is lelke van. A panorámáról nem is beszélve. Persze ez szubjektív, és ki – ki a maga „ízlése” szerint tudja eldönteni. De lássuk, hogy is éltem meg azt az estét.
Egy napos június 11 -i délutánon felkerekedtem, és kilátogattam… na hagyjuk a rizsát. Nem tudok objektíven véleményt alkotni a rendezvényről, mert a második pincészetnél magával ragadott a hegy szelleme. A Hóbor Pincénél kezdtem meg a bor tripet, ahol még tartottam magam. Itt nem a maligánfok kordában tartásáról beszélek, hanem arról, hogy próbálok reálisan, megfigyelő szerepben jelen lenni. Hát a Szászi Birtokon már nem sikerült. Amúgy is ez a hely az egyik top borászatom ezen a környéken, és volt szerencsém már többszőr is a vendégszeretetüket élvezni, de itt teljesen ledobtam a láncot. „Nincs mit tenni, sodródom.” Hozzávetőleg a hangulatos, magával ragadó térképet idáig követtem, innentől kezdve a lábam után mentem. A terv az volt, hogy mindenhova betérek, de nem feltétlenül követem a kiadvány sorrendiségét.
Kicsit olyan volt az egész, mintha a nyúl üregébe estem volna, Alízzal együtt. Onnantól kezdve, ahogy a „Bejáratnál” a kezembe nyomták a poharat. Volt itt minden. A Killer Pince melletti kis kápolnában esküvő, kis csoportos eltévedés, úton útfélen zene, és rengeteg mosolygó ember. Olyan érzésem volt, hogy ha nem lennének a jobbnál jobb borok, akkor is mindenki vidáman sétálgatna, és hangos, gyöngyöző kacajokkal törné meg a hegy magányos csöndjét. Egy napra benépesült a táj.
A Napvirág Borászat után Földi Bálint Pincéje felé vettem az irányt. Na itt került fel a pont az „i” -re. Poharammal a kezemben csodálom a körülöttem zajló eseményeket, mígnem a mellettem álló fickó megszólít, és a világ legtermészetesebb módján, mint ha ezer éve meg egy napja ismernénk egymást, elkezdünk beszélgetni. Természetesen ő nem egyedül volt, így jött a világi cimborája is, neki a párja, és így tovább. Míg nem egy 7 fős társaság teljes értékű tagja lettem arra az estére. Beszélgettünk mindenről. Gasztronómia, borok, megváltottuk a világot, és közben folytattuk az utunkat, és ha épp Kispál szám szólt, azt énekeltük együtt: „Az életben nincs már több móka…” – hát, hogy ne lenne András! Ránk esteledett, visszakeveredtünk a Szászi rezidenciára, ott táncoltunk, poharat törtünk, majd szereztünk másikat. Folyt az idő és a bor is.
Azon kaptam magam, hogy némán ülök, és a körülöttem lévő embereket nézem. Megszűntek a határok, a korlátok, és az egész Szent György -hegy Hajnalig, egy nagy család lett. Eltörlődtek a különbségek és mindenki egyenlő lett. Egy estére.
Varázslat? Lehet.
És mi a tanulság számomra? Ha egyetlen „borfesztivált” választhatnék, ahova elmehetek az évben, az biztos ez lenne.
